Van egy helyzet, amivel soha életemben nem tudtam mit kezdeni. Ez pedig a halál. Szerencsére nekem még nem igazán kellett átélnem egy szerettem elvesztését, ha az imádott állataimat nem számolom bele, akkor a legutolsó ilyen élményem még 14 éves koromban volt, szinte gyerekfejjel. Szóval a tanácstalanságom nem a meggyászolással kapcsolatos, sokkal inkább azzal, hogyan is viselkedjek egy olyan emberrel, aki épp most siratja azt, aki hozzá tartozott. Nem tudom, hogy jó dolog-e keresni a társaságát? Ezzel zavarnám a gyászában, vagy éppen könnyítenék a terhén, azzal, hogy nincs egyedül a gondolataival? És ha beszélünk mit is mondhatnék? Ilyen esetben minden mondat, vagy szó lehet bántó, de lehet vigasztaló is. Honnan tudhatnám, mi is a megfelelő? Vagy csak legyek egy néma váll, amin kisírhatja magát? Ilyenkor nagyon zavarban vagyok, és csak hebegek-habogok össze-vissza, mert nem akarok elefánt lenni a porcelánboltban.

Általában szeretnek az emberek velem beszélgetni, előszeretettel öntik ki nekem a szívüket, mert jó hallgatóság vagyok. De ezzel az egy témával nem boldogulok. Nagyon nehéz ügy.