Az elmúlt időszakban nagyon sokat hallottam ezt a szót, sokan, sokszor, sokmindenkire mondta már. Ahogy a mostani történéseket vizsgálom, azt hiszem be kell látnom, hogy egy szinten én is az vagyok.

A történet eléggé átlagos, nincs benne semmi különös. Volt egy kapcsolat, ami nagyon jól indult. Kölcsönös szimpátia, érdeklődés, intenzív kapcsolattartás. De aztán valahogy elromlott, a dolog, már koránt sem volt annyira kerek minden. Végül az érdeklődés csökkent, és már beszédtéma se nagyon akadt. Amikor rákérdeztem, hogy tulajdonképpen mi is a helyzet, hogy akkor most csak haveri viszonyban vagyunk, vagy férfi-nőiben, erre az volt a válasz, hogy ezen még nem gondolkodott el. Hát, ez azért elég egyértelmű, mert ha valakinek már gondolkodnia kell arról, hogy nőnek lát-e akkor a válasz az, hogy nem. Ugyanakkor meg azt is mondta, hogy minden ugyanolyan, mint régen. Ez meg ugye azt jelenti, hogy fel se tűnik neki a változás, mert most ennyire nem játszom szerepet a gondolkodásában. De mégsem ez az érdekes, hogy valakinek nem kellek, sokkal inkább én és az érzéseim. Amiket nem igazán tudok hova tenni, és amiért azt hiszem, most tényleg egy kicsit kapcsolatfüggő vagyok. Vagy csak nagyon magányos, és elkeseredettségemben keresek valamit, amibe beleugorhatnék. Mert bár tényleg nagyon jól indult az egész, vibráló és izgató volt, de utána már kiütköztek a problémák. Legalábbis számomra. Már nem éreztem 100%-osan magam, ha vele voltam, nem tudtam elengedni magam, "zavarban" voltam, mert már akkor sem tudtam, hogy mit akar. Kicsit erőltettem is a dolgokat, és ettől még zavaróbb lett minden, mert nem mondott nemet. Sőt egy-egy ilyen "kiborulásom" után mindig azt tette, amit én sugalltam. És igen, a lelkem mélyén éreztem, hogy ez az egész nem működik, mert nekem az kell, hogy egy picit a másik irányítson engem, és ne mindig én legyek az aki terelgeti a dolgokat. És ha őszinte akarok lenni, akkor még fizikálisan sem olyan volt, akitől azonnal elolvadok. Mivel a kezdet ennyire jó volt, összezavarodtam, és úgy voltam vele, nem érdekelnek a problémák, a nyilvánvaló nem passzolás, meg akarom nézni hova fajulhat ez a dolog, mi lehet belőle.  És ami saját magam számára ennyire meglepő volt, az az, hogy mennyire érzékenyen érintett az, hogy végül nem lett semmi. Ennyire rossz lenne már a helyzetem, hogy bármibe belekapaszkodom? Egy olyan dolog, ahol látom, érzem, nem vagyunk egy hullámhosszon, még szexuálisan sem, ahol rengeteg akadálya van egy kapcsolat kialakításának, legyen az laza, vagy szorosabb, miért játszik ekkora szerepet az életemben? Mindegy, hogy mi, csak legyen valami? Elkövettem minden létező hibát. Nem azt láttam, milyen is az ember maga, mi van, hanem a lehetőséget hajkurásztam, ami az elején benne volt. Azt akartam. És ez talán még jobban fáj, mint az, hogy valami nem jött össze.